MeneTrend

             Emlékszem, egy ifjúsági focicsapattal mentünk Brazíliába jó pár évvel ezelőtt, talán 2006 karácsonyán, hogy szurkoljunk nekik egy ifibajnokságon, forgassunk róluk no és persze Brazíliáról is. Bérelt repülőgéppel (azaz egy charter) mentünk, az út borzalmasan hosszú volt, egyrészt mert 5 órás késéssel indultunk. (ami persze nem jött olyan rosszul mégsem, mert abban a pillanatban ahogy kiszálltam a taxiból, hasított belém a rémisztő felismerés: "atyaisten az útlevelem...!" . Igen, én a tapasztalt, nagy utazó, sikeresen elkövettem ezt a a talán legostobább, "legszőkébb" tettet.. (illetve "nem-elkövettem"). Tudjátok mint az Absolutely Fabolousban, amikol indul a két tyúk Marokkóba: Patsy: -Drágám, minden megvan? Eddy: -Igen (majd távoznak az ajtón), a következő pillanatban Eddy feltépi az ajtót és visszarohan: -Money, tickets, passport!" .... Végül hajnali egy helyett, valamikor reggel ötkor felszálltunk a Travel Service gépével és irány Brazília! A gép kettő, azaz kettő leszállással tette meg az utat az Atlanti-óceán túlpartján található gigapoliszba: São Paolo-ba. Előbb tankoltunk Las Palmas-ban Gran Canarián, majd a túlpartra átérve az észak-brazíliai Fortalezában. .. Hosszú volt így:kb. 18 óra.. jaj. a végeredmény: kockás segg és sajgó derék. De így legalább a nagy bagósoknak (a stáb:) nem kellett xanax-ot szedni vagy nikotintapaszt felrakni, hogy kibírják.

Megérkezés: São-ban buszra szállás, majd a kinnti szervező még azzal szívatott minket, hogy rögtön az út után elvitt vacsorázni egy helyre, ahol kidobálták a viszonylag rossz egyen kaját (ami valami rántott hús féle volt ha jól emlékszem). Eddig nem hangzik túl jól ez a Brazíliai kaland, ugye? Na, de ekkor megtörtént a varázslat ami örökre rabul ejtett, és ha megkérdezik tőlem, (amit oly sokszor tesznek), hogy mi a kedvenc országom, hol volt a legjobb? akkor gyakorlatilag nulla hezitálás után rávágom: Brazília (de Argentína is versenyben van:). Ahogy távozunk az étteremből és a nagy buszra próbálják feleterelni  a rakoncátlan fiatalokat, egyszer csak valami ütemes ritmus üti meg a fülemet, komolyan olyan, mint ha az őserdő mélyéről szűrödne ki valami ősi törzsi szertartás hangja. Követni kezdem az ütemes dobhangot, egyre hangosabban hallom, míg végül odaérek, ahonnét kiszűrödik, egy tornacsarnokhoz, ami lehet talán az általános iskoláé, vagy csak egy helyi sportcsarnok, ami leginkább egy lepukkan tornateremhez hasonlít, őszintén szólva. És amit bennt látok, az vmi elképesztő. Egy szambaiskola gyakorol az alig 2 hónapra lévő karneválra.. az arcokon öröm, mindenki ütemesen mozog  a zeneritmusára, a dobosok arcán folyik az izzadtság, és csak a szélesre húzott örömmosoly akasztja meg a cseppeket. A hosszú lábú gyönyörű fekete nők, hatalmas afrofrzurával extatikus révületben táncolnak. Ahogy az ősi afraikai eredetű ritmusokra táncolnak, a tömeg szinte egyesül a közös örömben, amit a zene és a tánc nyújt. Nekem ez Brazília: kollektív extázis, vitalitás, az élet szeretete annak fizikai valójával együtt.. Páratlan. (jó  lenne, ha tudnám illusztrálni amit leírtam, de arról pont nincs képem, ugyanis a pillanat hevében ez nem jutott eszembe..)