Wild beauty, azaz szépséges vadon vagy méginkább vad szépség: szól a Montenegrói Turisztikai Hivatal által kreált, egyébként nagyon találó szlogen. A  Kotori-öböl  pl. ilyen, az ország dél-nyugati csücskében található tájegység vitahatatlanul Montenegro egyik legszebb és legvadregényesebb vidéke. Az öbölben több kis sziget is van, ezek közül a 2 leglátványosabb a Szirti Madonna templomának mesterséges szigete és a Szent György-sziget.  

              Perast-ban lehet hajóra szállni, ha át akarunk ugrani a kis szigetre a templomhoz,  a Szt. György szigetre nincs szabad bejárás, tehát oda nem, csak a Szirti Madonnához látogathatunk el.   Ezt már csak azért is érdemes megtenni, mert a szigetről az öbölre, a szemben lévő Perast-ra és a környező hegyekre fantasztikus kilátás nyílik.  Visszatérve a partra, azért érdemes még egy kicsit sétálni az érdekes módon szinte érintetlen Perastban is, ahol úgy tűnik egy kicsit megállt az idő.... Néha-néha egy kicsit vagy jobban errefelé bizony megremeg a Föld, és ez bizony okoz némi kárt, van, hogy többet, van hogy kevesebbet, de úgy tűnik a mészkőből készült masszív házak állják a sarat.....

             A Kotori-öböl legmélyén, a nyílt tengertől mintegy 50km-es távolságban  található a nagy múltú Kotor vagy olasz nevén Cattaro városa. Kotor régi mediterrán kikötője és az azt körülvevő, a szerb Nemanjić-dinasztia által építtetett lenyűgöző városfal nagyon jó állapotban maradt fenn és az UNESCO védelmét élvezi. 1420 és 1797 között Kotor és a környéke a Velencei Köztársaság uralma alatt állt és a velencei hatás még ma is meghatározza a város építészeti képét. ... Kedvező védett geostratégiai helyzetének köszönhetően az első világháborúban Kotor az Osztrák-Magyar Haditengerészet három bázisának egyike és a könnyűcirkálókból álló osztrák Ötödik Flotta anyakikötője volt. 1979. április 15-én jelentős földrengés érte a montenegrói partvidéket, ami hozzávetőleg száz emberéletet követelt. Kotor óvárosának fele megsemmisült, a Szent Trifun-székesegyházban is károk keletkeztek. 

         Kotorból a hegyek felé vettük az utunkat, és meredeken emelkedtünk a félelmetes helyenként csak járdaszélességű szerpentines utakon, amelyeken -bár ezt nehéz elképzelni amíg nem látjuk- turistabuszok is felkapaszkodnak, sőt a néha az ellenkező irányból jövő nagy járművek össze is találkoznak.... , na ennek azért általában tolatás a vége. Ahogy egyre magasabbra emelkedünk előbb elénk tárul az öböl belső csücske, majd a földnyelven is átlátunk és belátjuk a teljes öblöt, sőt később egészen ellátni a nyílt tengerig. A látvány önmagáért beszél. Márcsak ezért is érdemes ide felkaptatni az emelkedőkön. De nekünk más célunk is volt, egy kis gasztronómiai felfedezésre indultunk. Njegus-ba, ahol isteni ,hosszú hónapokon át szárított és hamuval tartósított  sonkát lehet enni.