MeneTrend

     Már többször jártam az Egyesült Államokban, amikor végre eljutottam Délre is (leszámítva Floridát), mindig is izgatott az USA e vidéke. Ugyanúgy mint más, én is film és egyéb élményekből szerzett képeket őrizgettem az agyamban: tudjátok: feketék, rabszolgaság, klu-klux-klán, vidéki kúriák, nagybirtokok, stb.

Én  Georgia állam fővárosát, Atlantát céloztam meg. Az érkezés nem volt túl kellemes, nem csalódtam az amerikai nyersességben, míg egy brit határátkelőnél, az officer azt kiálltja "next please!" (a következőt kérném"), addig itt a please lemarad és belehasít a levegőbe a nagydarab (ehhez hozzá kell szokni, nagydarabból elég sok van) marcona  határőr hangja "Next!".  De ne legyünk igazságtalanok, valójában nagyon udvariasan veszi le az össze biometrikus anyagot (arc, írisz, ujjlenyomat).Megkérdezi mit keresek már megint itt, pedig már nincs vízum, mi is benne vagyunk a visa waiver-ben, ki gondolta volna, hogy ez bekövetkezik valaha. A sor baromi hosszú, nem vicc, 3 órámba telt kijutni a  reptérről, ami a Párizs-Atlanta menetidő cirka egyharmada. Töménytelen security kifelé is, még a vizemet is elveszik egy ponton, kifelé.... (nevetséges). Végre: kinnt vagyok.

Furcsák ezek az amerikai városok, leszámítva a keleti-part nagymúltú nagyvárosait, általában olyanok mint egy gigantikus falu, aminek a közepén templomtorony helyett egy csokor felhőkarcoló van, és akkor ennyi, körben meg végeláthatatlan szuburbia. (mint a Született Feleségekben). Atlanta, ennek kitűnő példája,  itt ez gyakorlatilag úgy néz ki, hogy toronyház az utca egyik oldalán, a másikon meg már kertesházak, semmi átmenet. A teraszos családi  vagy sorházak  tipikusan fából épülnek, aztán csodálkoznak ha egy kisebb hurrikán viszi az egészet. Hozzáteszem errefelé a forgószelek, nem egyszer toronyházak üveglapjait szedi le, szóval egy kis faházat kb. úgy szed szét a vihar mint egy kártya- vagy gyufavárat.

Atlanta a feketék (vagy ha igazán PC akarok lenni, afro-amerikaiak) polgárjogi küzdelmének  bölcsője. Martin Luther King is itt született. ("van egy álmom"..tudjátok). Az álom egész jól valóra vált. Az USA elnöke ma egy fekete férfi, Obama. (Bár sztem az ilyen-olyan lobbik, a republikánus demagógia egy alapvetően ostoba néptömeget hipnotizálva a végén politikai értelemben ki fogja nyírni) Olyan dolgokat láttam a tévében, hogy majdnem lementem hídba. "én nem azért élek az USA-ban, hogy minden amiben hittem, egyszer csak semmivé váljék, én nem akarom, hogy az USA kommunista országgá váljon, most szültem, és nagyon féltem a gyermekem jövőjét, nem akarom, hogy az állam gondoskodjon róla, ez nem amerikai..." ..és ezen a ponton a tyúk elsírja magát...  Azt hisztitek ez vicc, de a butaság borzalsztó nagy úr odaát.

Itt rengeteg az afro-amerikai, az utcaképet alapvetően ők határozzák meg, persze itt nincs utcán hömpölygő tömeg, mert, hogy nincs utca sem nagyon, járda meg főleg nem sok... Mindeki autóval közlekedik, még akkor is ha egyébként csináltak az olimpiára egy szuper metrót:  high-tech, igazán az, nincs összefirkálva, tiszta, mégis csak a legszegényebbek (akik azért továbbra is feketék) használják, no meg talán azok, akik a reptéren dolgoznak, hiszen oda úgy ezzel a leggyorsabb, legegyszerűbb kijutni.

A közösségi tér, tehát nem az utca, hanem a mall, a bevásárlóközpont, itt is, mint oly sokfelé az USA-ban. Gyönyörű embereket látni. Nagy öröm látni, hogy igen is, van egy kifejezetten látható nagy fekete középosztály, amelyik megengedheti magának, hogy költsön luxuscikkekre. A Louis Vuitton táskák elég menők a csini fekete csajokon. Csak úgy mint a 150 dolláros Ed HArdy pólok a pasikon...  Komolyan, a magamfajta a lelke mélyén egy kelet-európai proli srác, elkezd szorongani, hogy mi van rajta.

Ez az egyik, aztán a másik dolog, ami lépten-nyomon szembeötlő, az a túlsúly, ami óriási probléma az államokban, a kifejezetten hatalmas, a hájtól szinte mozogni is alig tudók száma igen nagy. Az obezitás járványszerű az USA-ban, és egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a magas szénhidrátbevitel hová vezet. A kaja (és nem feltétlenül csak a junk) itt egy vércukorszint-hullámvasút.

Az emberek kifejezetten kedvesek, ez persze némileg ellentmond az officerek nyersességének, de van valami őszinte báj a viselkedésükben. Nyitottság. Barátságosság, amit kifejezetten szeretek az USA-ban, mind a mai napig, az az, hogy úgy általában nagyon alacsony a szociális szorongás szintje, senki sem rökönyödik meg azon, hogy ha csak úgy hozzászól egy vadidegen. Az emberek ezt itt meg teszik, és nem nézik hülyének. Ez a szexi, bájos fekete pár, mikor meglátta a fényképezgépet a nyakamban egyszerűen megkért, hogy fotózzam le őket. Csak úgy... örömmel tettem, végre nem kellett "ellopni" a portrékat, amiket úgy szeretek csinálni. ... folyt. köv.